2016. március 20., vasárnap

A Marczell család bemutatkozó műsora az Irodalmi Teadélutánon

A Marczell család
Már szokássá vált, hogy egy tárnoki alkotót, művészt ismerhetünk meg egy-egy irodalmi teadélutánnak köszönhetően. Ez most sem történt másként 2016. március 18.-án. A Marczell család mutatkozott be ez alkalommal, akikkel már több alkalommal találkozhattunk fellépő előadóként pár éve a költészet napi rendezvényen vagy annak idején a Sárga rózsa népdalkör énekeseiként. A család minden tagja kötődik a művészethez valamilyen formában. Marczell Kis Judit korábban gyerekekkel foglalkozott. Nagyon szeretett velük előadásokra felkészülni. Örömét lelte munkájában. Marczell György már gyermek korában közelebbről is ismerkedett az irodalmi élettel, mivel édesapja író volt. Az ő könyvéből is hallhattunk idézetet a rendezvényen. A gyermekeik is próbálkoznak a tollforgatással. A fiuk Marczell Soma novellákat ír, egyik rövidebb alkotását hallhattuk is tőle. Lányuk egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott eljönni, azonban elküldte egyik versét amit testvére előadásában hallhattunk. Közösen énekeltek, verset mondtak nekünk miközben áradt belőlük a művészet iránti szeretet és alázat. Jó volt többet megtudni róluk. Műsorukat követően kötetlen beszélgetésre került sor. A tárnoki alkotók között egy új novellaíróval is találkozhattunk Ispitáné Szögyén Zsuzsanna személyében, akinek még nem volt szerencsénk hallani írását. Reméljük hamarosan erre is sor kerül!




Egyre több érdeklődőt vonz az irodalmi rendezvény

2016. március 11., péntek

Meghívó

Idén a kislányom osztálya adja elő az ünnepi műsort a Művelődési házban. Büszkén fogom nézni!