2016. szeptember 30., péntek

Szeptemberi összesítő

Ebben a hónapban két cikkem jelent meg a La femme oldalán. Nagyon kellemes témáknak nézhettem így utána. Az egyik hazánk borvidékeiről szólt, amelyeknek csupán a töredékén jártam személyesen életem során. A borkészítésnek illetve a szőlőtermesztésnek a történelme egészen magával ragadta az érdeklődésem, lenyűgöző hazánk tájainak sajátossága. A cikk ide kattintva olvasható!

A másik téma igazán csábító őszi programot kínált a kerékpár túrázni vágyóknak. Elsősorban nagyobb tavaink környékére kalandoztam el a cikkben, hogy a kerékpározók hol milyen érdekességgel találkozhatnak. A cikk ide kattintva olvasható! 

A szeptember a tárnoki irodalom kedvelők és alkotók körében is tartogatott izgalmakat, meglepetéseket. A Tárnoki ihletés pályázat megálmodójaként volt szerencsém zsűriként részt venni a pályázat lebonyolításában. Ebben a hónapban került sor az eredményhirdetésre egy ünnepélyes műsor keretén belül, melyen nem tudtam részt venni anyai kötelezettségeim miatt (szülői értekezlet). A rendezvényről nagyon sok jót hallottam, és sajnálom, hogy személyesen nem hallgathattam meg a Hangszered lennék című versemet, mely  Boros Zoltán színművész úr előadásában hangzott el a műsorban. Az est zárásaként, egy gyönyörű csokor virággal leptek meg otthonomban, ami nagyon kellemes meglepetés volt számomra.