2012. december 30., vasárnap

Kedves Blogolvasó!

Az év utolsó napjára terveztem egy összefoglalót, az idei sikerekről élményekről.
Év elején véghez vittem az egyik legnagyobb "projectet", lemondtam az egyik legnagyobb szenvedélyemről, a dohányzásról. Ehhez a mai napig kitűnően tartom magam.  ( Büszke vagyok magamra!!! )
Tavasszal elkezdtem kiadók után kutatni, több kiadónak is írtam. Ajánlatokat kértem, míg végül megtaláltam a verseim kiadására a United P.C. kiadót Ausztriában. A kiadóval nyáron aláírtam a szerződést, így ősszel megszületett az első verses kötetem Ne nézz többé vissza címmel. Nyáron ez hatalmas lökést adott. Megtáltosodva sikerült befejeznem a kisregényt aminek azonnal találtam kiadót, immáron kis hazánkban. Angel című regényem szintén ősszel jelent meg a Neo-Transzilvanista Irodalmi Páholy kiadásában.
Így már két önálló kiadvánnyal rendelkeztem, ám további sikerek sem kerültek el. Szerettem volna megmérettetni magam, így dolgoztam ... na jó élvezettel vetettem bele a pályamunkák rengetegébe. Az első pályázat A Mikulás Könyve című mesekönyvbe való bejutásért ment, miután megírtam felolvastam esti meseként, és mivel itthon nyert be is küldtem. Az önzetlen kisfiú című mesém így került a könyvbe.
A következő nyertes pályamunkám Szerető szívek erotikus antológiába került be A zongora érzéki dallamán címmel. A könyvet az E-book Könyvház és Kiadó adta ki.
A Holnap Magazin pályázatának köszönhetően újabb publikálásra kaptam lehetőséget. Tizenhat oldalon egy oldalnyi fényképes bemutatkozással. A kiadvány tizenhét versem tartalmazza különböző témákban.
Két ünnepi kötetben jelent meg két-két oldalon karácsonyi versem. Az egyik a Holnap Magazin jóvoltából Hósapkás hajnalok címmel, a másik Neo-Transzilvanista Irodalmi Páholy kiadásában Karácsonyi Meglepetés címmel.

Idén ezzel a hét könyvvel zártam az évet, ezen felül elnyertem a Tollal.hu Szerelmesek voltunk című pályázatának 2. helyezett könyvnyereményét. (olvasható ide kattintva! )
A Silver Bell által kiírt Boldogság-történetíró pályázatán a tiszteletbeli 1. helyezést valamint szintén Silver Bell Házalók kíméljenek című irodalmi pályázatának tiszteletbeli 3. helyezését.

Természetesen voltak nem nyertes pályázataim is, amelyeket nem kudarcnak éltem meg, hanem tapasztalat gyűjtésnek.
Jelenleg is vannak folyamatban lévő pályázatok, melyeknek eredményét már csak a következő évben fogok megtudni. Reményekkel telve izgatottan várom mit hoz 2013 számomra. Idén elindult valami, remélem következő évben folytatódni fog!


BUÉK 2013!

     

              




                                           

2012. december 17., hétfő


Kedves Blogolvasók!

Ha most beszélnem kellene erről az érzésről azt mondanám nehezen önthető szavakba. Leírva mégis számomra mindez könnyebben megy.
Megérkezett Angel az első kisregényem nyomtatott kiadása. Ahogy kibontottam a dobozt, és a könyveket megszabadítottam a papírtól ami óvta hosszú útja alatt, amit Debrecenből Budapestig megtett.
Izgatott voltam, mint egy kis gyermek miközben kibontja a karácsonyi ajándékot. A kezembe vettem, a borító csillogva tükröződött a szememben és alig tudtam elhinni, hogy mindez igaz. A történet első oldalára lapozva egy pillanatra ismerős érzés támadt bennem. Annak a pillanatnak az emléke amikor az első mondatok megfogalmazódtak bennem. Csodálatos volt, minden azzal a pár mondattal kezdődött. Az események elindultak bennem, és már nem is volt megállás. Szükség volt közben néhány biztató szóra, ezért az első néhány oldal után megkértem egy kedves barátnőm a nyaralásunk alatt, hogy olvasson bele. Szavai nagy hatással voltak rám, köszönöm ezúton neki, mert ezzel erőt adott a folytatáshoz. Akinek még hatalmas köszönettel tartozom az egy másik kedves barátnőm akinek a hihetetlen lelkesedése miatt befejeztem, és megalkottam a történet "fordított" verzióját. ( Remélem azok akiknek nem volt idejük elolvasni még a regényt nem veszik magukra, az ő elismerésükre, biztatásukra eztán számítok! Ám ennyi jár Krisztinek és Adrinak akiknek még egyszer köszönöm! )
Szerencsés vagyok, tudom jól. Rátaláltam az útra ahol büszkén sétálhatok tovább. Olyan emberekkel vagyok körülvéve akik értékelnek, és támogatnak fejlődésemben. Ők azok akik megerősítenek abban, hogy haladjak tovább, mert ez az én utam. Köszönet érte mindenkinek!


A legszebb ajándék!

A Gaudium kórus 2012.12.16.-án kora este tartotta meg karácsonyi évadzáróját. Erre az eseményre kórustársunk Némethné Tarcza Zsófia felkért, hogy egy ismert angol szövegű karácsonyi dalra írjak magyar szöveget. Az ötletet nagy örömmel fogadtam, és felbuzdulva egy 6 versszakos dalszöveget írtam. Kisfiam megtanulta hozzá a zongora kíséretet így teljes volt a meglepetés.
Nem hittem volna, hogy a karvezetőnknek szánt meglepetés végül számomra lett igazi ajándék. Az én lelkem kapott egy akkora ajándékot amekkorát semmilyen kézzel fogható dolog nem adhat. Ahogy gyönyörű énekükkel zengték a szavakat, melyek az én fejemből pattantak ki, és ehhez még a fiam zongorázott. Megható volt! Köszönöm a dalos társaimnak, ezt a felejthetetlen élményt!

Rövid beszámolómként az alábbi verset szánom a 2012.12.16. Szerető szívek antológia könyvbemutatójáról. A könyvbe pályázat útján kerültem be életem első erotikus novellájával melynek címe A zongora érzéki dallamán. 



Író találkozó emlékére!

Szerető szívek című könyv szerzői 
Egy újabb boldog írói pillanat,
Ragyogta be fényesen napomat,
Mosolygó arcok, csillogó szemek,
Izgatott rezgés, boldog tekintetek.

Nekem ez volt az álmom, a vágyam,
Hogy szavaim olvassák széles-e világban,
S most boldogság könnyei folynak az arcomon,
Papírra vetettem minden gondolatom.

Te aki olvasod lelkem rezdüléseit,
Ne takard előlem szíved érzéseid,
Hagyd felfedezni, hogyan éled át,
A szavaimon keresztül megannyi csodát.

Néhány kedves szó, és aláírás
Csodálatos helyen találtam magam,
Olyan körbe, hova mindig is tartoztam,
Köszönöm a mosolyt, a kedves szavakat,
Alkotni, írni számomra a legszebb feladat.

A találkozások mindig céllal vannak,
Szívünkben örökre fontosak maradnak,
Semmi nem lehet a véletlen műve, tudom,
Amit kap a lelkem, nyitottan fogadom.





A Szerető szívek című erotikus antológia megrendelhető e-book és nyomtatott formában az E-book könyvház és kiadó weboldalán itt!

2012. december 13., csütörtök

Kedves Blogolvasók!

Pörögnek az események, és hihetetlenül zsúfolt napokat tudhatok magam mögött.
Annyi öröm ért mostanában, a rohanásban alig tudja felfogni az ember.
Mikor egy percre megállunk, és elgondolkodunk mi az amitől minden annyira tökéletes ebben a tökéletlen világban a boldog pillanatokra gondolok. A karácsonyi éneklésre a hidegben, de ennek ellenére mégis meghitt templomban. A zsíros-kenyér evésre forralt-bor ivásra a fellépés után. A barátnőkkel töltött őrült klub koncertre, ahol fergetegesen szórakoztunk néhány órán át.
A gyerekeim örömteli mosolyára ahogy kémlelték a hóesést, és még megannyi boldog pillanat, amiért élni jó!

Így írunk mi

A hónap tartogat meglepetéseket az olvasó kedvű ismerőseim, barátaim, szeretteim számára. Az éppen aktuális legújabb megjelenésem a Holnap Magazin pályázatának köszönhető. Így írunk mi címmel. A könyvben 16 oldal állt a rendelkezésemre, hogy bemutatkozzam. Verseim témái változatosak ebben a kötetben, amit kiemelnék az első rím nélküli versem melynek címe: Boldog vagyok.

A kötet hátlapján Márai Sándor szavai olvashatók:

„Írni sokféleképpen lehet. Van, aki egy szobában ül és ír, nem csinál semmi mást. Ezek boldogok. (...) Aztán vannak, akik úgy forgatják a tollat, mint a tőrt és kardot, vérrel írnak. (...) Ezek az írók, akiknek az írás csak eszköz, mert meg akarják változtatni a világot, ezek a boldogtalan írók, akik hatalmasok, mert van szellemük és erejük, de nincs bennük csend és áhítat, s ezért boldogtalanok. Ezek, akik le tudnak döfni egy szóval egy királyt, vagy a világrendet, de nem tudják kifejezni azt, ami az élet titkosabb értelme, az elragadtatást, hogy itt élünk a földön, a boldogságot, hogy nem vagyunk egyedül.“







Megrendelhető nálam, vagy a kiadó honlapján itt!
Ára: 1.500.-

2012. december 2., vasárnap

Kedves Blogolvasó!

Ma advent első vasárnapja van. A közelgő ünnep várakozása kezdi megtölteni szívünket. Jómagam egész évben nagyon szentimentális tudok lenni, ám a karácsony közeledtével úrrá lesz rajtam a szeretet. Sokan elmosolyodnak talán néha túl idillinek megfogalmazott verseimet olvasva, ám ha jobban belegondolunk,  a verseim általában a vágyaimat tükrözik. Kislányomnak szeretném azt tanítani, hogy a legnagyobb ajándék karácsonykor az, hogy az asztalt együtt üljük körbe ... aki ismer jól tudja miért.

Adeventi vásárok csalogatnak minket sok-sok földi jóval. Az elmúlt évben készült ez a kép, ami visszaidézi bennem a téli hangulatban töltött városi sétát családommal. Remélem hamarosan újra érezhetem a forralt bor fűszeres illatát. A mézeskalács készítésének örömét amit gyermekeim körében minden évben átélek. (Persze karácsony napjára már felfaljuk mindet!)

A Gaudium kórus tagjaként hétről hétre egyre izgatottabban várom az Adventi fellépést amelyre  2012. december 9.-én kerül majd sor a tárnoki Rózsafüzér Királynéja templomban. Gyönyörű dalokkal készülünk idén is, karácsonyi repertoárunkat bővítettük idén két új darabbal.
Először rendezik meg a tárnoki adventi vásárt a művelődési házban 2012. december 16.-án. A rendezvényem a Gaudium kórus is részt fog venni. Domi nagyon készül rá, mert lehetősége nyílik majd kísérni a kórust. A vásárról bővebb információért kattints ide!

Idén két karácsonyi antológiában is megjelennek verseim:
a Holnap Magazin ünnepi kötete lesz , a másik pedig  a Pólus Online Karácsonyi Meglepetés antológiája lesz.  Az alábbi linken rendelhető meg:

Karácsonyi Meglepetések Antológia 2012 megrendeléséhez kattints ide!

Hangulatfokozásként olvasd el versem, melyet munkám ihletett.  Karácsonyi fényekbe öltöztetjük az otthonokat...



Karácsonyi fény

Csillan a fény a fán,
Az ereszen jégcsap,
Csak tátom a szám,
Ha közeleg a nagy nap.

Ahogy este gyúl a fény,
A havas házakon,
Úgy ébred a remény,
Jő a várva várt napom.

A függöny is fényben,
A lelkem simogatja,
Elrendezem szépen,
Hogy minden szem láthassa.


Díszben áll a ház,
Az udvaron szarvas várja,
Világítva integet már,
A hóember barátja.

Az ünnep fénye jel,
Minden készen áll,
Már csak szeretet kell,
S a béke csendje száll.

Ha kedvet kaptál látogass el a karácsonyifények.hu oldalára, ahol karácsonyi hangulatba kerülhetsz a gyönyörű fénydekorációk láttán. Az oldalt ide kattintva érheted el!

2012. november 27., kedd

Kedves Blogolvasó!

Örömmel jelentem be, hogy 2012.november 28.-án Angel című regényem kapható lesz. Hatalmas büszkeséggel olvastam Bencze Attila ajánlását, aki tökéletesen átérezte a regényem lényegét.

Előszó Bencze Attila tollából:

 Az Angel egy élettörténet. Tele a szerelem és élet ármányaival és viszontagságaival. Egy mai nő története, akinek szembe kell néznie a csalósások garmadával.

Két szerelmes történet párhuzamában ismerhetünk önmagunkra. Angel fájdalmain és töprengésein keresztül reflektál érzéseinkre. Sokszor tevődik fel benne a nosztalgikus kérdés, hogy mi lett volna ha...

Kádár Valéria kötete nemcsak szórakoztat, hanem válaszokat is ad azokra a kérdésekre, amelyekre talán még nem kaptuk meg a választ. Könnyed olvasmány, amelyet tiszta szívből tudok ajánlani, minden szerelmes és csalódott hölgynek.

De ugyanakkor megérthetjük azt is, hogy mit jelent egy nő életében a szíve alól előbúvó aprócska lény. Mi az, amit képesek vagyunk feláldozni érte. Mi az amiről képesek vagyunk lemondani az ő boldogulásáért.

Kádár Valéria kötete a mai nő regénye, hiszen olyan közelségben és tisztán szövi a történetek folyamát, amilyen közelségből csak a ma embere tapasztalhatja meg az élet furcsa de mégis áldásos mivoltát. 

A regény megrendelhető:

Ára: 1000 forint postaköltséggel 
megrendelhető: info@polusonline.com  vagy valerie.cooper.2011@gmail.com  






2012. november 23., péntek


Veronika

A canadahun.com Irodalmi novella pályázatot hirdetett Az én storym címmel. Egy valós alapokon írt novellámmal indultam, ami akár a komolyabb mese kategóriában is megállná a helyét talán. Az olvasók szavazatai alapján dől el, hogy ki nyeri meg a pályázatot. Elég későn adtam be a történetet, így kevesebb eséllyel indultam. Aki teheti, és van rá ideje olvassa el. Amennyiben tetszett a történet a köszönöm gomb megnyomásával szavazhat is. Az alábbi linkre kattintva lehet eljutni az oldalra. Köszönöm!


2012. november 16., péntek


Sünök az avarban


Sünök az avarban című mesém a Sünbarát.hu pályázatra íródott a mese az alábbi linken érhető el, a sünbarát.hu weboldalán. A pályázat célja, hogy felhívjuk a figyelmet a süniket jelentő veszélyre amit az avar égetése jelent. 

2012. november 9., péntek

Kedves Blogolvasók!




Ma volt életem első könyvbemutatója Nagykarácsonyban, amin társszerzőként vettem részt. Hatalmas élmény volt. A Mikulás Könyve című mesekönyv kívül-belül gyönyörű lett, több mint 300 mese közül választották ki az 54 számukra legtetszetősebb mesét. Így került a könyvbe az én mesém is Az önzetlen kisfiú címmel. Az illusztrációkat Eszes Hajnal készítette, képeitől válik a mesekönyv igazi élménnyé.

A Mikulás fesztivál megnyitójának keretén belül mutatták be az új mesekönyvet. A rendezvényen a sajtó képviselői is jelen voltak. Hamarosan látható lesz a televízióban a felvétel és a beszámoló olvasható lesz a Pannon Lapok Társaságának újságaiban.


                                                  A Mikulás könyv szerzői és a Télapó


Idézet a Zalai hírlap cikkéből : 
"A Pannon Lapok Társasága nemesebb küldetésre nem is vállalkozhatott volna advent közeledtével, mint egy, Mikulásról szóló meséket tartalmazó könyv kiadására. Olvasóink vetették papírra és osztották meg velünk a csodás történeteket, amelyek bizonyítják, a mai kusza, gyakran durva világunkban is élnek felnőttek, akik képesek voltak megőrizni lelkükben a gyermeki érzületet.
- A szellem számára a könyv megjelenése ünnep. A Mikulás könyvének megjelenése szinte törvényszerű volt az elmúlt évek tapasztalatai alapján. A PLT kétéves könyvkiadói múltja alatt hét szakácskönyvet és két mesés kötetet jelentetett meg. Már az első szakácskönyv nagy siker volt, utánnyomásokkal huszonötezer példányban kelt el - mondta Elekes András, a Fejér Megyei Hírlap és a Dunaújvárosi Hírlap főszerkesztője a nagykarácsonyi Országos Mikulás Fesztivál nyitóünnepségének sajtótájékoztatóján, és bemutatta A Mikulás könyvét. 


A vén ajándékosztó az egyetlen mesealak, aki köztünk él, akivel találkozhatunk a karácsonyi ünnepek előtt. A mesekönyv gondolata fél évvel ezelőtt merült fel, és felhívásunk nyomán rövid idő alatt 300 mesét küldtek be olvasóink - többségük megjelent a színes képekkel gazdagon illusztrált kötetben.
- Dedikáltassák a könyvet a Mikulással - javasolta Elekes András. - Ez olyan pluszt jelent, amit sehol máshol nem lehet megvalósítani, mint itt, Nagykarácsonyban, a Mikulás otthonában."

                                                                                      -Én is dedikáltattam a Mikulással!-

2012. október 31., szerda

Kedves Blogolvasóim!


 

2012.10.27.-10.28. Hétvégén több oldalra is felkerült a könyvem ajánlója. Leírhatatlan érzés volt, ahogy olvastam "a költő ajánlásával" ezen az oldalon három versem is olvasható.
Kislányom, Az út és a Várni című verseim.


http://www.konyvajanlo.eu/component/content/article/269.html

http://www.mairodalma.hu/vers.html

http://moly.hu/konyvek/kadar-valeria-ne-nezz-tobbe-vissza

2012.10.29."Az imént tudtam meg", hogy egy szeptemberi pályázatom sikeresen zárult. Karácsonyi mesém bekerült a Mikulás könyvébe. A könyv bemutatója november 9.-én lesz Nagykarácsonyban az országos Mikulás fesztivál hivatalos megnyitóján. A tiszteletpéldányt ott adják át a kiválasztott szerzőknek. Ez mesébe illő :)

2012.10.30."Másnap reggel": alig aludtam valamit, mert elkalandoztak a gondolataim. 
Hatalmas megtiszteltetésnek érzem, hogy benne lehetnek a gondolataim egy ünnepi mesekönyvbe, amit olvasva megalapozza majd a karácsonyi hangulatot.
Rajta vagyok a szervezésen, hogy milyen módon jutok oda... ebből tényleg nem kéne kimaradnom. Az első könyvbemutató, amin szerzőként vehetek részt.

2012.10.31. 
Remek érzés a biztatás, amit rokonoktól, "dalos társaktól", ismerősöktől kapok. Még attól is jön, akitől cinizmust vártam volna. Álmodom? Csípjen meg valaki!! :)
Már a regény könyvbemutatóját kezdtem el tervezni, ha minden úgy alakulna ahogy én szeretném ( befejezné a szerkesztő szerkesztést - aki Pro Literature-díjas és Az én hazám díjas író/költő egyébként - , és a nyomdában sem történne csúszás ) , akkor megrendezésre kerülhetne november végén vagy december elején. Ezt sürgősen meg kell "álmodnom", mert szorít az idő, ám ha csúszás van könyv nélkül nincs bemutató!
Szívesen fogadok helyszín ötleteket, csak okosan (szűkös a keret), már írtam a Tárnoki Könyvtárnak... meglátjuk, milyen választ kapok.

Szeretettel:
Kádár Valéria

2012. október 20., szombat




Életem egyik főműve:
a fiam Dominik



Dominik

Egy kék szemű kisfiú, ki elvarázsol mindig,
Ha szomorú vagyok, ő jobb kedvre derít,
Rám néz a két csillogó szemével,
Megsimítja arcom kicsinyke kezével.

Ezt az érzést, mit ő vált ki bennem,
Nem éreztem még soha életemben,
Könny szökik szemembe, mikor sírni látom,
Újra gyerek vagyok, mikor vele játszom.

Még nem beszél, csak próbálgatja a szavakat
Egy apró embernek még ez is nagy feladat,
Minden új szóval boldoggá tud tenni,
Én már könnyezem, de ő még mindig tud nevetni.


2012. október 19., péntek



A Ne nézz többé vissza című kötet első verse az Otthon vagyok címet viseli. Szerettem volna valami olyan verssel kezdeni a könyvet ami valamiféle lezárása a múltnak.

Otthon vagyok

Megérkeztem, és már el nem megyek,
Vissza nézni régóta nagyon nem szeretek,
Emlékek mitől elfordultam félve,
Ne fájjon a múltnak, annyi rossz emléke.

Megérkeztem, innen el nem visz senki,
Jól érzem magam, itt tudok feledni,
Mindenem megvan, mióta itt vagyok,
És mindent mi rossz volt örökre elhagyok.

Megérkeztem, és boldogságra leltem,
Megtaláltam azt mit régóta kerestem,
Szeretek, nevetek és annyi jót adok,
De többszöröse az amit visszakapok.

Megérkeztem, csak egyedül jöttem,
Hosszú út az, mi van már mögöttem,
Vissza nézni már soha nem fogok,
Úgy érzem itt végre otthon vagyok.


Könyvem végét az egyik legkedvesebb versemmel zárom, melynek címe: Valaha


Valaha


Valaha értem is ugyanígy égtek,
A tűz meleg lángját, elfújták az évek,
Valaha engem is csókolt, ugyanígy valaki,
Hová tűnt a szerelem, nehéz megmondani.


Valaha a párnát könnyel sírtam tele,
Elragadott engem is az érzelem hűs szele,
Valaha érdekelt hol jár a boldogság,
Hívogattam, vártam , bárcsak jönne már.


Valaha nem hittem, hogy eljön az a nap,
Hogy ajkam elrejti a kedves szavakat,
Hogy visszafogja testem, érzelemnek táncát,
Otthonunkra lebbentve rideg sötét fátylát.


Könnyeztem oly sokat elmékszem ... valaha,
De szerelmünknek lecsendesült édes vihara,
Esténként hozzád bújva emlékezem,
Milyen szép is volt valaha e- szerelem.







Köszöntelek Kedves Blogolvasó!  


             Kádár Valéria vagyok. 20-éve írok verseket, 11-évesen érzelmeim titkos kinyilatkoztatására használtam az írást. Kamaszkori szerelmek, vágyak, kudarcok könnyedebb megélésének eszközeként. 
2012.10.10.-én jelent meg első verses kötetem Ne nézz többé vissza címmel.





A könyv megjelenésével döntöttem el, hogy blogírásba kezdek. Remélem hamarosan beszámolhatok újabb megjelenésről. 
               Pár évvel ezelőtt új vonalat szerettem volna kipróbálni úgy, hogy megpróbálok elvonatkozni a saját világomtól ami eddigi fő témámként szolgált, és elrepülök a képzelet birodalmába prózai vonalon. Egy romantikus regényt kezdtem el írni, amit három nyár alatt fejeztem be. A "három nyár" kifejezést azért használom, mert valóban csak nyáron tudtam foglalkozni az írással. Az év többi szakaszában nem jutott időm erre a kedvelt szórakozásra. Így három év alatt született meg első kisregényem az Angel




A könyvben két kisregény található Holnap újra szebb nap virrad és Mi lett volna ha... címmel. 

A két történet kedv csinálója:

Angel a szeretett férfit akivel annyi hosszú magányos évet töltött búcsú nélkül hagyta el. Szívében tele büszkeséggel a fényűzésből elindult a bizonytalan jövő felé. Az állomás kietlen hűvös várótermében csak egyetlen mondat járt a fejében... Holnap újra szebb nap virrad...


Egyes teóriák, feltevések szerint bárhogy is alakítjuk életünk a sorsunk már meg van írva. Erre mondják azt is talán, hogy nincsenek véletlenek. Életünk során eljön az a pillanat, amikor elmerengünk utunkon. Mikor megkérdezzük önmagunktól, hogy bizonyos helyzetben jól döntöttünk-e. S ha másik utat választunk, ma is itt tartanánk? Amikor feltesszük a kérdést mi lett volna ha... 

Hamarosan nyomdába kerül, de addig is előrendelhető az alább található linken.
            Jelenleg pályázatokra írok könyvekbe publikálási lehetőségért. Bízom benne, hogy sikeres művekkel indulok, és hamarosan újabb megjelenésről számolhatok be.


Ne nézz többé vissza című verses kötetem az alábbi linkre kattintva rendelheted meg:

Angel című romantikus kisregényemet az alábbi linkre kattintva rendelheted meg (ennek az ára: 1000.-/db)