2017. február 26., vasárnap

Februári Irodalmi teadélután

Andrási Zoltán
Február utolsó péntekén délután öt órától ismét Halmainé Tóth Gabriella vendégei lehettünk az Irodalmi teadélutánon. Ez alkalommal Andrási Zoltán művész úr kalandos életútját követhettük nyomon számos izgalmas történeten keresztül, melyet megosztott velünk Gabika kérdéseire válaszolva. Zenei pályája ugyan nem zongoristaként kezdődött, hiszen tanulmányai alatt a klarinét volt a fő tárgya, ami mellett természetesen kötelezően tanulta a klasszikus zongora szakot is. A munkája során sors úgy hozta, hogy le kellett ülnie a zongorához, ami rengeteg új lehetőséget hozott számára. Bárzongoristaként számos híres személlyel találkozhatott. Zenetanári végzettsége ellenére nem oktatott, inkább zenészként járta a világot, ezalatt több nyelven is megtanult beszélni, és más-más kultúrával ismerkedhetett meg.

Az irodalom igen közel áll a szívéhez. Elmesélte, hogy utazásai során falta a könyveket. Mindig szerette a prózát és a verseket egyaránt. Velünk az egyik kedvenc versét is megosztotta, melyet emlékezetből szavalt, Ady Endre Finita című alkotását. Miután a versek szóba kerültek megtudtuk, hogy Magyar András egy kis meglepetéssel készült. Egy verssel, mely András szórakoztató, és egyben humoros oldalát mutatta be irodalomkedvelő társaságunknak.
A rendezvény jó hangulatban telt, közel nyolc óra volt már, de úgy tűnt egész este szívesen hallgattuk volna Andrási Zoltánt, akinek mindenhez volt egy nem mindennapi története. Mielőtt elbúcsúztunk a művész úr a zongorához ült, és játékával megkoronázva zárta le ezt a csodálatos találkozót.