2018. december 3., hétfő

Karácsonyi Irodalmi Találkozó




Advent idején már az irodalom kedvelő társaság is ünnepi hangulatba kerül, ha a tárnoki poétákkal részt vesz egy remek hangulatú irodalmi esten. Kaboldi Marika festőművész a kedvünkért az otthonát is ünnepi díszbe öltöztette. Szeretet és vidámság jellemezte ezt a rendezvényt, vittünk csodás ünnepi saját verseket, énekeltünk és Andrási Zoltán zongorázott nekünk. Még a Mikulás is tiszteletét tette köreinkben, krampusz és rénszarvasa kíséretében. Erre a találkozóra egy új versemmel készültem:





Szentesti-mese

Eljött hát a tél, újra hűvös lett az este,
Közeledben békét és nyugalmat keresve,  
Csendesen nézlek forralt bort kortyolva,
Ahogy egy tündéri karácsonyi mesét olvasva 
ülsz a lobogó kandalló mellett,
s én hálával most is csak téged figyellek.

A Te szádból valahogy szebb most ez a mese,
Meghatódom rajta könnyeket nyeldesve,
Arcomat pír, szívemet melegség járja át,
Ahogy hallgatom hangod édes-muzsikáját,
Kint a hóban már az angyalok topognak,
Ha nyugovóra térünk ajándékot hoznak.

Szeretet járja át a ház minden zugát,
A fiúnk ül melletted, s öleli a húgát,
Mosolyogva csüngnek drága szavaidon,
Amíg a meséd végére érsz én is azt hallgatom,
A karácsonyfa mellett csillagszórót gyújtasz,
Énekelünk, s közben magadhoz szorítasz.

Ezen az ünnepen nem vágyom én másra,
Együtt ülni a fa alatt karjaidba zárva,
Együtt játszani, és hangosan nevetni,
Mézeskalácsot és mákos bejglit enni,
Hálát adni szerető családért, barátért,
S az ajándékul kapott igaz boldogságért.








2018. november 30., péntek

Novemberi Irodalmi Teadélután



Szeptemberben újra elindult az Irodalmi Teadélután Tárnokon. A Tárnoki Művelődési Ház és Könyvtár felújítás alatt áll, ezért a rendezvényeinknek Kaboldi Mária festőművész ad otthont. 
Magyar András tárnoki költőtársam az alábbi művével nyitotta meg a találkozót:


Irodalmi tea-tali
mai szereplője, Vali.
Ott, hol megjelenik Vali,
csurgatja nyálát sok pali.
Dekoratív, csinos, menő,
s még okos is, bár szőke nő.
Rímbe, versbe rak szavakat.
Jókedvet ír, s fájdalmakat,
mely életútjába akad,
hol mosoly, vagy sós könny fakad,
s hogyha törik, hogyha szakad,
épít érzéki falakat,
mit női szív, lélek érez.
És mindenkihez elér ez.
Sok témája örök, mai.
Jók. S nem csupán vers-lábai.
Megír, lefest érzelmeket,
hol érzék vergődve reked,
s harcol szülői szeretet,
s hétköznapi gondok mögött
vannak anyai örömök.
Abba is vállal szerepet.
S ha olvasod, tetszik neked.
Ír bánatot, veszteséget,
mi, ugyanúgy érint téged.
S feltűnik sok apró részlet,
mit nekünk ad a természet.
Hallgassuk hát Kádár Valit!
Biztos mond nekünk valamit.
Otthon van ő prózában is.
Hangja, szava ott sem hamis.
Van neki szép fia lánya,
s még friss, új jogosítványa.
Ja, és van egy férje. Tényleg.
Ám őróla nem beszélek,
csak annyit, hogy egy jó lélek.
Szerető, önzetlen egyén,
egy költőnő szemüvegén.
Legalábbis így láttam én.

Novemberben ugyanis ismét lehetőséget kaptam irodalmi tevékenységem bemutatására, melynek felkészülése alatt csodás emlékeket élhettem át újra. Beszámoltam a kezdetekről, a fejlődésről, a nehézségekről, a sikerekről... hisz az évek alatt volt részem mindenben, azonban most csak néhányat sorolnék azok közül, amelyekre méltán büszke lehetek: 

  • Három saját kötetem megjelenése, úgy mint a Ne nézz többé vissza, Angel, Meztelen szavak.  
  • Két antológia kiadása, melyet az Ars poetica versklub vezetőjeként magam szerkesztettem és szerveztem ezeknek a könyvbemutatóját egy-egy gyönyörű műsor keretében.
  • Az Ars Poetica Versklub ünnepi szereplése Pilisszántón október 23. alkalmából.

Életem egyik legszebb periódusa volt, és terveim szerint folytatni is fogom ahogy időm engedi.


Köszönet érte, hogy ilyen sokan eljöttek és meghallgattak, ezen a különleges hangulatú irodalmi esten.






2017. július 15., szombat

A Gaudium Kórus a Bor, mámor, Bénye fesztiválon szerepelt



Kórus második alkalommal kapott meghívást Erdőbényére az évente megrendezésre kerülő Bor, mámor, Bénye fesztiválra. Ez alkalommal a Béres pincészetben adtunk egy órás koncertet az érdeklődőknek 2017. július 8.-án. Szereplésünket a fedett teraszon kezdtük, azonban az időjárás hirtelen változása miatt zárt helyre kényszerített bennünket hallgatóságunkkal együtt. A Béres pincészet palackozójának hatalmas termében folytattuk az előadást, ahol remek volt az akusztika. Műsorukat két témára építettük fel, az egyik a fesztiválhoz szorosan kapcsolódva a bor szeretete, a másik témánk pedig a szerelem volt. A közönséget is szerettük volna megénekeltetni, ezért Bárdos Lajos népdalfeldolgozásaival is kedveskedtünk, amit közösen adtunk elő a közönséggel. Meglepetésként egy bényei bordallal is készültünk, amit a dalos kedvű hallgatóságnak is megtanítottunk. Műsorunk végére elvonultak a felhők és kisütött a nap. A Béres pincészet borait is volt szerencsénk megkóstolni, ezt követően pedig a palackozó helységekbe is betekintést nyertünk. A programunk egy remek koncerttel ért véget, majd visszatértünk a baskói szálláshelyünkre. Az est hátralevő részében sem bírtuk ki éneklés nélkül. Egy kórustársunk gitárral érkezett, így igazi tábori hangulatot hozott létre számunkra. Hosszú órákon át énekeltünk vidáman, és ahogy egy dalos-társam fogalmazott "feltöltődtünk humorral, összetartozással, szeretettel és barátsággal...”


2017. június 12., hétfő

Zenés műsorral léptünk fel a Varázsöböl Családi naján

Hédikémmel az ölemben


Egy hirtelen jött felkérést teljesítettünk fiammal Dominikkal a tárnoki Varázsöböl egyesülettől. Egy fél órás gyerekműsort állítottunk össze közösen, amiben Dominik zongorán kísérte éneklésem, valamint meseolvasásom. Az idő rövidsége ellenére is szívesen vágtunk bele a program összeállításába, mely igazi újdonság volt számomra, hiszen óvodások előtt még nem volt lehetőségem szerepelni. Más hangvétel, emellett másként kell felkelteni az érdeklődést.
Vasárnap délelőtt a Tárnoki Ifjúsági Házban 10 órakor kezdődött a műsorunk. A Micimackó című dallal indítottunk, ezt követően A türelem bizalmat nyer című mesém olvastam fel, Dominik zongorán játszott aláfestő zenéjével. A mese után közösen zenéltünk, a gyerekeknek különböző hangszereket osztottam, így egy zenekarrá alakultunk. A Tavaszi szél című népdal után, gyerekdalokat énekeltünk, és egy óvodáskoromban tanult verset is elszavaltam a gyerekeknek. A gyerekek nagyon nyitottak voltak, és igazán jó ritmusérzékkel rendelkeztek. Hangulatos vidám programban volt részünk közösen.

A vers mondás alatt

"Megy a gőzös Kanizsára"

2017. május 29., hétfő

Az évad utolsó Irodalmi teadélutánja



A jó időnek köszönhetően az idei évad utolsó Irodalmi teadélutánját a Művelődési ház kerthelységében tarthattuk meg, ahol Batári Rita bemutatkozásában volt részünk. Ritát a helyi irodalom kedvelő közönség az előző évben meghirdetett Tárnoki ihletés irodalmi pályázata kapcsán ismerhette meg, amin saját verssel indult. Azóta több alkalommal vett részt a helyi irodalmi rendezvényeken.

Batári Rita versekkel való szoros kapcsolata gyermekkorában kezdődött. Nem csupán az írás, de a szavalás is közel állt szívéhez, ebből ízelítőt is adott számunkra saját és kedvenc költőjétől felolvasott művel is. A tánc és a zene az élete részévé vált, jelenleg gyermekei körében tölti a legtöbb időt, emiatt szívesen ad elő gyermekeknek is. Hangi adottságaiban a Tavaszi szél című népdalt hallgathattuk meg tőle Biberika János gitár kíséretével. Rita igazán nyitott személyiség, hiszen a művészetek mellett kipróbálta magát a sportban így az úszás, és a futás terén is.



Évek óta érdeklődik a spiritualitás iránt, számos könyvet olvasott a témáról. Elmondása alapján egy kicsit ismerkedhettünk az indiai kultúrával is, amit személyesen megtapasztalt utazásai során.

2017. május 22., hétfő

Vasvári kórustalálkozó


A Gaudium kórus hónapokkal ezelőtt meghívást kapott Vasvár Városának Vegyeskarától az idei kórustalálkozójára. A meghívást Kovácsné Kiss Valinak köszönhettük, aki a vasvári kórus tagja volt mielőtt Tárnokra költözött, és kórusunkhoz csatlakozott. Úgy döntöttünk szeretnénk megismerni a várost, ahova ellátogatunk, így nem csak a kórustalálkozó idejére maradnánk. Vali tökéletesen megszervezte számunkra az utazást, szállással és városnézéssel egybekötve, amiért mindannyian hálásak vagyunk. Egy rendkívül emlékezetes hétvégét töltöttünk együtt Vasváron. Megtekintettük a hely nevezetességeit, és ismerkedtünk a város gazdag történelmével.


A kórustalálkozót 2017. május 20.-án rendezték meg ünnepélyes keretek között a vasvári Kardos László Általános Iskolában. Négy kórus tartott ízelítőt a repertoárjából, nagyon különleges volt, mert mind a négy kórus más-más műfajt, és előadásmódot képviselt. Igazán színes volt így a műsor. Kórusunk több új művet is előadott, melyet még nem hallhatott tőlünk a tárnoki közönség, bízunk benne, hogy hamarosan előadhatjuk "otthon" is. 
A rendezvény végén a kórusokat vendégül látták a házigazdák, evés-ivás után közös éneklés következett remek hangulatban, melynek nehezen tudtunk véget vetni. 
Vasárnap délelőtt a templomban a mise alatt énekeltünk a gyönyörű Római katólikus (volt Domonkos rendi) középkori eredetű, barokk templomban.
Kórusunk már a következő fellépésre készül, a júliusban megrendezésre kerülő Bor, mámor, Bénye kulturális - gasztronómiai fesztiválra.

2017. április 5., szerda

Fájó elengedés

Elengedlek Édesanyám,
Legyél napfény az égen,
Ragyogj le rám mosolyoddal
Úgy ahogyan régen!

Aranylóan melengessél
Ahogy szerettél engem,
Könnyeimet felszárítva
Nyugtasd meg a lelkem!

Eloldozom kötelékünk
Hogy végre megpihenhess,
Annyit tettél fáradoztál
Hogy szépen felnevelhess.

Köszönöm, hogy értem
Mindent megtettél erő felett,
Szerettél engem, ahogyan
Többé már senki sem szerethet.

Elengedlek Édesanyám
Könnyezve búcsúzik gyermeked,
Szeretettel őrzöm majd
Csodás emlékedet!