2014. január 7., kedd

Boldog új évet!

Kedves Blogolvasó!

Az elmúlt esztendőről kellene egy rövidített számvetést csinálnom, ahogy egy évvel ezelőtt is tettem. Lenne miről hisz volt pár esemény, ami mérföldkő az életemben.
Tavaly is részt vettem számos pályázaton, melynek eredményeként megjelenhettem antológiákban, és részt vehettem sok-sok irodalmi rendezvényen. Rengeteg új ismerőst szereztem, akiknek hasonló az érdeklődésük, mint nekem.

2013.-ban ezekben az antológiákban jelentem meg:

- Rettegés hajnala 
- Enigmák antológia
- Szerelem a köbön 2.
- Életünk egén
- Idő antológia
- Az én mesém
- Őszi varázs

2013 júniusában elindult az általam megálmodott Ars Poetica Versklub, melynek szervezését nagyon élveztem. Minden alkalommal izgalmas volt ki tud eljönni, és milyen versekkel érkezik. Év végére remek csapat állt össze, kis létszámban szervezzük az összejöveteleket, és mindenki kap figyelmet a klubban. Terveink szerint tavasszal jelenik meg közös alkotásunk a Versklub első antológiája, melynek a szerkesztését nemrég fejeztem be, Cserháti Tímea grafikái teszik majd teljessé a kötetet.
2013.-ban megjelent a legújabb verses kötetem Meztelen szavak címmel. Októberben megrendezésre került a könyv bemutatója is. Remek kis műsort állítottunk össze, kedves barátaim segítségével.
Októberben elkezdtem cikkeket írni a Mensworld online férfimagazinnak, amit rendkívül izgalmasnak találok. Meglepő, hogy mi az ami érdekli az embereket!

Igazán sikeres évet tudhatok magam mögött! Sokat tanultam, és rengeteg új barátra, ismerősre tettem szert!
Boldog új évet minden olvasómnak!
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése