2015. november 8., vasárnap

Újabb irodalmi teadélután a Tárnoki Művelődési házban

2015 november 6.-án 17 órától ismét egy kellemes programmal várta az érdeklődőket a Tárnoki Művelődési ház és Könyvtár Halmainé Tóth Gabriella vezetésével, aki a helyi művészetek népszerűsítését a szívén viseli. Szeretné, ha minél többen megismerhetnék Tárnokon az itt élő, és munkálkodó alkotókat legyen az zenei, irodalmi vagy bármilyen művészeti terület. Ez alkalommal Gabi a zene és az irodalom kapcsolatának szentelte a rendezvényt, ezért Dóri Marianna zenetanárnő növendékei mutatkozhattak be a zongora mögött. Magyar András költő két versét is meghallgathattuk közben. A műsor első része a színházteremben volt, majd a közönség átvonult a szépen berendezett kisterembe, ahol már a zongora előtt ült Héthy Dominik, és a közös produkciónk következett. Domi az egyik saját művét adta elő, ezt követően engem kísért zongorán miközben felolvastam a Dominik zongorázik című versem. Végül zenei kíséret nélkül adtam elő Az ősz árnyékában című alkotásomat. A műsor után egy kis beszélgetésre is volt lehetőség, sütemény és palacsinta fogyasztása közben. 
Nagy örömömre szolgált, hogy igazán sokan megtiszteltek bennünket részvételükkel a rendezvényen. Köszönet Gabinak, hogy ilyen remek hangulatú eseményt szervezett!

Magyar András költő