2013. május 31., péntek

Alberti Györgyi festőművész kiállításának megnyitója

Kedves Blogolvasó!


Korábban már beszámoltam a megtisztelő felkérésről, mely a David Arts Irodalmi Műhelynek köszönhetően ért. Alberti Györgyi festőművész 2013.05.05.-én megnyitott kiállítására én írhattam a köszöntő verset.
A köszöntő verset Putnoki A. Dávid előadóművész mondta el, a festőművész munkásságáról Rádóczy-Gyarmathy Gábor festőművész beszélt. A megnyitóról készült videó itt megtekinthető:


Érzelmi látomás
Alberti Györgyi festőművész tárlatmegnyitójára

Színek… a művész, aki nem használ fehéret,
s feketét, számtalan árnyalat kavarog lelkében.
Mindaz, amit érez, életre kél a vásznon,
vele együtt lélegzik.
A kis virág gyengesége könnyeket csal szemébe,
ahogy eggyé válik vele, maga is törékeny lesz,
pillekönnyű szirmai illatozva 
lelkét simogatják.
Fülébe dallam rak fészket,
szeme máris látja a képen.
Ihletet nyer bármiből,
amibe más már beletette lelkét.
Festményein megelevenednek az évszakok,
az ősz, az elmúlás komor tekintete,
oly fájó a búcsúzás, ahogy a fa megválni
kénytelen levelétől.
A természet csodái, a szín-forgatag,
a végtelen víztömeg magával ragad,
ahol lágyan ringatózva, csónakban ülve,
vagy elmerülve a naplemente 
gyönyörében, magányosan.

2013. május 30., csütörtök

Enigmák antológia - legújabb publikációm


Kedves Blogolvasó!


Tegnap kaptam kézhez a legújabb antológiát melynek részese lehettem egy verssel. 
A Rejtély című versem az Éden Művészeti Hálózat és a tanítványi láncolat irodalmi műhely pályázatára íródott, egy általánosítás a ma élő emberekről. A könyv gyönyörű lett, és tele van szebbnél szebb versekkel, és történetekkel. Örömömre szolgál, hogy az én versem is helyet kapott benne.



A Comitatus folyóiratból idézek:
"Már kapható az Éden Művészeti Hálózat és a tanítványi láncolat irodalmi műhely összefogásával készült Enigmák antológia!
A kiadványt megrendelni legközvetlenebbül az enigmakantologia@gmail.com email címre írva lehet.
A kötet ára 2000 Ft / db."

A Comitatus folyóirat oldalát ide kattintva is eléred!

2013. május 12., vasárnap

Versklub és Éden Művészeti Műhely

Kedves Blogolvasó!

Újabb irodalmi élmények értek az utóbbi napokban. 2013. május 10.-én részt vettem Érden a Szepessy Gyula Művelődési Központban az Irodalom kedvelők klubjának rendezvényén. többféle stílusú és témájú verset, és prózát hallhattam írók és költők előadásában. A rendezvényre Magyar András tárnoki költőtől kaptam a meghívást, aki sajnos nem tudott részt venni ez alkalommal.

2013. május 11.én újabb meghívást kaptam a 39. Éden Művészeti Műhely rendezvényére. Az eseményen egy újabb szabad verssel készültem. A hozzászólások és a vélemények ismét nagyon érdekesek voltak számomra, és igen tanulságosak. Egymás verseinek elemzése során többféle stílust felezhettünk fel, és különböző elemeket ismerhettünk fel.
A rendezvényt ismét közös ihletéssel fejeztük be, az én versem az elhangzott versek hatására íródott.

Műhelytől ihletve

Szívembe martak a szavak,
Sok fájó mély gondolat,
Érzések keltek életre közöttünk,
Lélekcseppek miket versekbe öntöttünk.

Leszakadt harangok, márciusi tél,
Tavasz köszöntés, mikor a bánat véget ér,
Vetkőzés, az álarc mögé látva,
Áldott szavak, közéleti propaganda.

Végül elmerülve írtuk szavainkat papírra vetve,
Szabadul a lélek, feloldást keresve.



39. Éden Művészeti Műhely képei






2013. május 10., péntek

38. Éden Művészeti Műhely

Kedves Blogolvasó!

Néhány héttel ezelőtt meghívást kaptam az Éden Művészeti Hálózat 38.Éden Művészeti Műhely zártkörű rendezvényére, amelynek célja, hogy az író/költő nyilvános véleményt, kritikát, elemzést kapjon. Kiváló lehetőség számomra, hogy újabb ismereteket szerezzek, hogy tanuljak, és fejlődjek. 
Nagyon jól éreztem magam, és olyan emberekkel találkoztam akiknek szenvedélye az irodalom, épp úgy ahogy nekem.

 A 38.Éden Művészeti Műhely képei








A Bűn című versem olvastam fel, érdekes elemzésben volt részem.


Bocsi Beával és Beri Róbert költővel

 
A rendezvény végén közös ihletés, 10 perc alatt  írtam meg az Elfeledve című versem.




2013. május 9., csütörtök

Cikk a Tárnokhírből

Kedves Blogolvasók!

Az alábbi cikk jelent meg a Tárnokhír 2013.áprilisi számában:

Költészet napja 2013
Verskedvelők: írók, olvasók, szavalók, énekesek

Bekerül‑e a költészet a hétköznapjainkba, és ha igen, hogyan, illetve a hétköznapok bekerülnek‑e a költészetbe, s ha igen, hogyan? A költészet napján egyebek mellett erre keresték a választ költők és olvasók a Művelődési Ház és Könyvtár és a Tárnoki Lokálpatrióták Egyesülete közös ünnepségén.


Versek, versrészletek, megzenésített versek hangzottak el az irodalmi kávéházzá alakított tükrös teremben, ahová annyian jöttek, hogy folyamatosan újabb és újabb székeket kellett behozni. A megjelentek – akik persze valamennyien versolvasók – azt próbálták megfejteni, vajon miért nincs életünkben jelen a vers úgy, mint volt akár 30-40 évvel ezelőtt. Számos válasz született, hisz számos oka van, ám abban mindenki egyetértett, hogy versek nélkül szegényebb világot élhetünk csak.
Tárnok nagyon gazdag település – legalábbis ami a költőket illeti. A költészet napi est vendége volt két költőnk, Magyar András és Kádár Valéria. Az est háziasszonya, Dobos Erika, a Tárnoki Lokálpatrióták elnöke először bemutatta költőinket, majd a műhelytitkokról faggatta őket, amelyek illusztrálására természetesen Kádár Valéria és Magyar András is felolvasta egy-két költeményét.
A versek és a hétköznapok kapcsolatát, illetve a költészet lényegét kutató beszélgetést pedig versek szakították meg: hallhattuk Petőfi Sándor: Pacsirtaszót hallok megint című művét, aztán verset Szécsi Margittól, több költeményt Weöres Sándortól. Az előadók között ott volt Gregor Nikolett, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Sportiskola és Pedagógiai Szakszolgálat 5. osztályos versmondója, Dériné Markó Ilona, a Marczell család tagjai és barátaik, a Tárnoki Lokálpatrióták szavalóköre és a Sárga Rózsa Népdalkör tagjai is.

forrás: Tárnokhír