A tárnoki poéták és irodalom kedvelők körében különleges módon
ünnepeltük 2016. március 22.-én a Föld napját. Halmainé Tóth Gabriella felkért bennünket,
hogy írjunk erre az alkalomra a témával kapcsolatban verset, prózát.
Sorban hangzottak el a művek. A felolvasást én kezdtem A föld napjára
című versemmel, majd Táncosné Németh Györgyi témával kapcsolatos
alkotásait hallhattuk. Magyar András költőnk művében rávilágít a szomorú
valóságra hogyan romboljuk a környezetünket. Közülünk az egyik
legifjabb alkotó Maczell Soma novellát írt a Föld napjára. Többször is
szó esett a környezetvédelem fontosságáról, a fák ültetéséről. Irodalom
kedvelő társaink neves költőket idéztek meg, Marczell Kis Judit nagyon
szereti a fákat. Az ország több pontján található kedvenc fáira
emlékezett meg Tóth Árpád A fa című versével. Marcell György az egyik
kedvencét hozta, Radnóti Miklós Bájolóját. Pluhár Rudolf az egyik
legszórakoztatóbb szavaló körünkben, aki emlékezetből mondja a verseket.
Ez alkalommal többek között Romhányi József Egy szú végrendelete című
művét mondta el. Új versíró is megjelent a rendezvényen Pandur Erika
személyében, aki 2013 óta próbálkozik a versírással.
Kádár Valéria A Föld napjára
Halkan lépkedve a lágy pázsiton
bejárom a végtelen tavaszt,
nyomomban sóhajt a pitypang
meztelen talpaim alatt.
Utamat kísérik hosszasan,
a váltakozó évszakok,
forró-lázas éjszakák után,
téli fagyos nappalok.
Illatod mélyen beszippantom,
te csábos, buja, szeszélyes...
Bölcsődben alszom végső álmom,
majd Te őrzöd ébren... Természet.
Marczell Soma
A legszebb hely
A két kutya, mint az ökör úgy
húz. Nem lehet már bírni velük. Ahogy
átmegyünk a főúton, valahogy mindig kijönnek rajtuk az ősi ösztönök. Minden
bokorba berántanak, minden fát megjelölnek. Nagy nehezen csak elérünk a nagy
rétre. Itt elengedem őket, had futkározzanak, úgyis tudom, jönnek utánam akár
az árnyék.
Most hogy már nem kell a kutyákra
irányítanom minden figyelmem, kicsit jobban szét tudok nézni. A kis ösvény mellet még mindig ott áll az
öreg fa, amit egy villám derékba tört. Ez volt az egyetlen fa, amire sikerült
fölmásznom. A fű között a mindig sáros talajban őzike nyomát lehet felfedezni.
Meg egy motorét. Gratulálok! A fejem fölött a patakból felreppent kócsag húz el
a tó felé. Milyen kecses, és mekkora. Elértünk a kis hídhoz. Itt ismét felteszem a pórázt kedvenc
házőrzőimre. Így megyünk végig a Benta
partján. A meder mellet, két oldalt állnak a jellegzetes, görbe fák, melyek
lombjai közt mindenféle kis madár dalolja szebbnél szebb dalait. Egy korhadt fa
törzsén egy harkály serényen kopog, hátha talál valami finom kis kukacot. A faluból
kihallatszik a déli harangszó. Ideje hazaindulni, mert, mindhárman kikapunk, ha
nem érünk haza ebédre.
Hazafele menet egyre csak azon
jár a eszem, milyen jó nekem, hogy a legszebb ország, legszebb helyén élek.
És ezt sokan nem is tudják.
Táncosné Németh Györgyi
Szeretem a földet!
Szeretem ezt a csodás földgolyót, Igen!
Csillagok csöndjét, mely lelkemen pihen.
Szeretem zafír kékjét, ahogy tündököl,
szelíd partjait öleli szikrázó víztükör.
Szeretem a nap tüzét, mely élteti,
s az embert a természet fölé emeli.
Szeretem gömbölyű alkotásodat, Uram,
E földcsodát, mely mindig rám zuhan!
Magyar András
FÖLD
FÖLD
Itt élek én is e földön,
s érdekünkben óvom, őrzöm.
E kék bolygón, mely oly mesés,
mit fojtogat haszonlesés,
mint egykoron tatár mongol.
Szándékosan pusztít, rombol,
mert benne pénzéhség tombol.
S azt épít fel, amit gondol,
fák helyére vasbetonból.
És mi engedjük, hogy bántsák,
s tönkretegye pénzsóvárság!
Természet megbüntet minket,
szétzúzva
reményeinket,
mert önzőek vagyunk, s linkek.
Általunk e joggal féltett
föld, mely minket táplál, éltet
már sokmilliárdnyi éve
életnek halálnak réve.
S hogy soha ne legyen vége,
mi, mit sem nyújtunk cserébe.
Visszaélünk vele gyarlón,
tékozlóan és pazarlón.
Teste sebekkel van tele.
Nem bánunk féltően vele.
Olajt, gázt bányászunk, s ércet.
Kövekért lebontunk bércet.
Nukleáris kísérletek
ejtenek rajta hegeket.
Mérget szórunk légkörébe,
s szeméthalmokat a mélybe.
Ha nem teszünk semmit, félő
megsemmisül ami élő.
Egyszer majd megrázza magát,
s átszakad völgyekben a gát,
s kiirt mindent, amit adott.
Füst takarja el a napot.
Kihalt lesz mi most még lakott.
Domborzat kap új alakot.
Így nyit majd föld tiszta lapot.
Hurrikán, cunami, orkán,
s szélvihar áramlik torkán.
Bosszúálló lesz, s haragvó,
s bűnhődni fog őt kirabló,
mint akit az Isten megver.
Hegyszirt lesz, hol mély volt tenger.
Forró lávafolyam henger
fogságába reked ember.
Köszönhetőn vulkán hőnek,
növények felperzselődnek.
Savas esőcseppek hullnak.
Erdők szénné alakulnak.
Sötét koromfelhős égbolt
nem türkizkék lesz, mint rég volt.
Gázfelhők felszínre törnek.
S természet ellenünk förmed.
Elégnek növények, s magvak
megfagynak, vagy elolvadnak.
Jégsapkák párává válnak.
Pusztul növény, ember, állat.
Ha föld teste beleremeg,
víz alá jutnak polderek.
Új szigetek keletkeznek.
S milliók pusztulnak, ezrek.
Széttörik, mi eddig egy volt.
Völggyé válik, magas hegybolt.
Földrészek víz-mélybe hullnak.
Élők örvényekbe fúlnak.
Sarki jégréteg megolvad,
s nem látjuk napot, s a holdat.
Jeges hóviharok fújnak,
s borzasztó lesz minden új nap.
Lassan kihűl, s majd nem lüktet.
Meg
kell védeni földünket!
Ne engedjük azt, hogy bántsák!
Tett kell ide, s nem imádság!
Ehhez senkinek nincs joga.
Gyermeki jövő záloga.
Vigyázzunk rá, sokkal jobban!
Mert szíve miértünk dobban.
S hogy ne hulljon senki könnye,
ne temetkezünk közönybe!
Csak, mert ez a kérdés untat.
Megöljük őt, s önmagunkat.
