Irodalmi teadélután a Föld napján

A tárnoki poéták és irodalom kedvelők körében különleges módon ünnepeltük 2016. március 22.-én a Föld napját. Halmainé Tóth Gabriella felkért bennünket, hogy írjunk erre az alkalomra a témával kapcsolatban verset, prózát. Sorban hangzottak el a művek. A felolvasást én kezdtem A föld napjára című versemmel, majd Táncosné Németh Györgyi témával kapcsolatos alkotásait hallhattuk. Magyar András költőnk művében rávilágít a szomorú valóságra hogyan romboljuk a környezetünket. Közülünk az egyik legifjabb alkotó Maczell Soma novellát írt a Föld napjára. Többször is szó esett a környezetvédelem fontosságáról, a fák ültetéséről. Irodalom kedvelő társaink neves költőket idéztek meg, Marczell Kis Judit nagyon szereti a fákat. Az ország több pontján található kedvenc fáira emlékezett meg Tóth Árpád A fa című versével. Marcell György az egyik kedvencét hozta, Radnóti Miklós Bájolóját. Pluhár Rudolf az egyik legszórakoztatóbb szavaló körünkben, aki emlékezetből mondja a verseket. Ez alkalommal többek között Romhányi József Egy szú végrendelete című művét mondta el. Új versíró is megjelent a rendezvényen Pandur Erika személyében, aki 2013 óta próbálkozik a versírással.

Kádár Valéria
A Föld napjára

Halkan lépkedve a lágy pázsiton
bejárom a végtelen tavaszt,
nyomomban sóhajt a pitypang
meztelen talpaim alatt.

Utamat kísérik hosszasan,
a váltakozó évszakok,
forró-lázas éjszakák után,
téli fagyos nappalok.

Illatod mélyen beszippantom,
te csábos, buja, szeszélyes...
Bölcsődben alszom végső álmom,
majd Te őrzöd ébren... Természet.

Marczell Soma

A legszebb hely

A két kutya, mint az ökör úgy húz. Nem lehet már bírni velük.  Ahogy átmegyünk a főúton, valahogy mindig kijönnek rajtuk az ősi ösztönök. Minden bokorba berántanak, minden fát megjelölnek. Nagy nehezen csak elérünk a nagy rétre. Itt elengedem őket, had futkározzanak, úgyis tudom, jönnek utánam akár az árnyék.

Most hogy már nem kell a kutyákra irányítanom minden figyelmem, kicsit jobban szét tudok nézni.  A kis ösvény mellet még mindig ott áll az öreg fa, amit egy villám derékba tört. Ez volt az egyetlen fa, amire sikerült fölmásznom. A fű között a mindig sáros talajban őzike nyomát lehet felfedezni. Meg egy motorét. Gratulálok! A fejem fölött a patakból felreppent kócsag húz el a tó felé. Milyen kecses, és mekkora. Elértünk a kis hídhoz.  Itt ismét felteszem a pórázt kedvenc házőrzőimre.  Így megyünk végig a Benta partján. A meder mellet, két oldalt állnak a jellegzetes, görbe fák, melyek lombjai közt mindenféle kis madár dalolja szebbnél szebb dalait. Egy korhadt fa törzsén egy harkály serényen kopog, hátha talál valami finom kis kukacot. A faluból kihallatszik a déli harangszó. Ideje hazaindulni, mert, mindhárman kikapunk, ha nem érünk haza ebédre.

Hazafele menet egyre csak azon jár a eszem, milyen jó nekem, hogy a legszebb ország, legszebb helyén élek.

És ezt sokan nem is tudják.

Táncosné Németh Györgyi

Szeretem a földet!

Szeretem ezt a csodás földgolyót, Igen!

Csillagok csöndjét, mely lelkemen pihen.

Szeretem zafír kékjét, ahogy tündököl,

szelíd partjait öleli szikrázó víztükör.   

Szeretem a nap tüzét, mely élteti,

s az embert a természet fölé emeli.

Szeretem gömbölyű alkotásodat, Uram,

E földcsodát, mely mindig rám zuhan!

Magyar András
FÖLD

Itt élek én is e földön,

s érdekünkben óvom, őrzöm.

E kék bolygón, mely oly mesés,

mit fojtogat haszonlesés,

mint egykoron tatár mongol.

Szándékosan pusztít, rombol,

mert benne pénzéhség tombol.

S azt épít fel, amit gondol,

fák helyére vasbetonból.

És mi engedjük, hogy bántsák,

s tönkretegye pénzsóvárság!

Természet megbüntet minket,

szétzúzva reményeinket,

mert önzőek vagyunk, s linkek.

Általunk e joggal féltett

föld, mely minket táplál, éltet

már sokmilliárdnyi éve

életnek halálnak réve.

S hogy soha ne legyen vége,

mi, mit sem nyújtunk cserébe.

Visszaélünk vele gyarlón,

tékozlóan és pazarlón.

Teste sebekkel van tele.

Nem bánunk féltően vele.

Olajt, gázt bányászunk, s ércet.

Kövekért lebontunk bércet.

Nukleáris kísérletek

ejtenek rajta hegeket.

Mérget szórunk légkörébe,

s szeméthalmokat a mélybe.

Ha nem teszünk semmit, félő

megsemmisül ami élő.

Egyszer majd megrázza magát,

s átszakad völgyekben a gát,

s kiirt mindent, amit adott.

Füst takarja el a napot.

Kihalt lesz mi most még lakott.

Domborzat kap új alakot.

Így nyit majd föld tiszta lapot.

Hurrikán, cunami, orkán,

s szélvihar áramlik torkán.

Bosszúálló lesz, s haragvó,

s bűnhődni fog őt kirabló,

mint akit az Isten megver.

Hegyszirt lesz, hol mély volt tenger.

Forró lávafolyam henger

fogságába reked ember.

Köszönhetőn vulkán hőnek,

növények felperzselődnek.

Savas esőcseppek hullnak.

Erdők szénné alakulnak.

Sötét koromfelhős égbolt

nem türkizkék lesz, mint rég volt.

Gázfelhők felszínre törnek.

S természet ellenünk förmed.

Elégnek növények, s magvak

megfagynak, vagy elolvadnak.

Jégsapkák párává válnak.

Pusztul növény, ember, állat.

Ha föld teste beleremeg,

víz alá jutnak polderek.

Új szigetek keletkeznek.

S milliók pusztulnak, ezrek.

Széttörik, mi eddig egy volt.

Völggyé válik, magas hegybolt.

Földrészek víz-mélybe hullnak.

Élők örvényekbe fúlnak.

Sarki jégréteg megolvad,

s nem látjuk napot, s a holdat.

Jeges hóviharok fújnak,

s borzasztó lesz minden új nap.

Lassan kihűl, s majd nem lüktet.

Meg kell védeni földünket!

Ne engedjük azt, hogy bántsák!

Tett kell ide, s nem imádság!

Ehhez senkinek nincs joga.

Gyermeki jövő záloga.

Vigyázzunk rá, sokkal jobban!

Mert szíve miértünk dobban.

S hogy ne hulljon senki könnye,

ne temetkezünk közönybe!

Csak, mert ez a kérdés untat.

Megöljük őt, s önmagunkat.