2017. július 15., szombat

A Gaudium Kórus a Bor, mámor, Bénye fesztiválon szerepelt



Kórus második alkalommal kapott meghívást Erdőbényére az évente megrendezésre kerülő Bor, mámor, Bénye fesztiválra. Ez alkalommal a Béres pincészetben adtunk egy órás koncertet az érdeklődőknek 2017. július 8.-án. Szereplésünket a fedett teraszon kezdtük, azonban az időjárás hirtelen változása miatt zárt helyre kényszerített bennünket hallgatóságunkkal együtt. A Béres pincészet palackozójának hatalmas termében folytattuk az előadást, ahol remek volt az akusztika. Műsorukat két témára építettük fel, az egyik a fesztiválhoz szorosan kapcsolódva a bor szeretete, a másik témánk pedig a szerelem volt. A közönséget is szerettük volna megénekeltetni, ezért Bárdos Lajos népdalfeldolgozásaival is kedveskedtünk, amit közösen adtunk elő a közönséggel. Meglepetésként egy bényei bordallal is készültünk, amit a dalos kedvű hallgatóságnak is megtanítottunk. Műsorunk végére elvonultak a felhők és kisütött a nap. A Béres pincészet borait is volt szerencsénk megkóstolni, ezt követően pedig a palackozó helységekbe is betekintést nyertünk. A programunk egy remek koncerttel ért véget, majd visszatértünk a baskói szálláshelyünkre. Az est hátralevő részében sem bírtuk ki éneklés nélkül. Egy kórustársunk gitárral érkezett, így igazi tábori hangulatot hozott létre számunkra. Hosszú órákon át énekeltünk vidáman, és ahogy egy dalos-társam fogalmazott "feltöltődtünk humorral, összetartozással, szeretettel és barátsággal...”


2017. június 12., hétfő

Zenés műsorral léptünk fel a Varázsöböl Családi naján

Hédikémmel az ölemben


Egy hirtelen jött felkérést teljesítettünk fiammal Dominikkal a tárnoki Varázsöböl egyesülettől. Egy fél órás gyerekműsort állítottunk össze közösen, amiben Dominik zongorán kísérte éneklésem, valamint meseolvasásom. Az idő rövidsége ellenére is szívesen vágtunk bele a program összeállításába, mely igazi újdonság volt számomra, hiszen óvodások előtt még nem volt lehetőségem szerepelni. Más hangvétel, emellett másként kell felkelteni az érdeklődést.
Vasárnap délelőtt a Tárnoki Ifjúsági Házban 10 órakor kezdődött a műsorunk. A Micimackó című dallal indítottunk, ezt követően A türelem bizalmat nyer című mesém olvastam fel, Dominik zongorán játszott aláfestő zenéjével. A mese után közösen zenéltünk, a gyerekeknek különböző hangszereket osztottam, így egy zenekarrá alakultunk. A Tavaszi szél című népdal után, gyerekdalokat énekeltünk, és egy óvodáskoromban tanult verset is elszavaltam a gyerekeknek. A gyerekek nagyon nyitottak voltak, és igazán jó ritmusérzékkel rendelkeztek. Hangulatos vidám programban volt részünk közösen.

A vers mondás alatt

"Megy a gőzös Kanizsára"

2017. május 29., hétfő

Az évad utolsó Irodalmi teadélutánja



A jó időnek köszönhetően az idei évad utolsó Irodalmi teadélutánját a Művelődési ház kerthelységében tarthattuk meg, ahol Batári Rita bemutatkozásában volt részünk. Ritát a helyi irodalom kedvelő közönség az előző évben meghirdetett Tárnoki ihletés irodalmi pályázata kapcsán ismerhette meg, amin saját verssel indult. Azóta több alkalommal vett részt a helyi irodalmi rendezvényeken.

Batári Rita versekkel való szoros kapcsolata gyermekkorában kezdődött. Nem csupán az írás, de a szavalás is közel állt szívéhez, ebből ízelítőt is adott számunkra saját és kedvenc költőjétől felolvasott művel is. A tánc és a zene az élete részévé vált, jelenleg gyermekei körében tölti a legtöbb időt, emiatt szívesen ad elő gyermekeknek is. Hangi adottságaiban a Tavaszi szél című népdalt hallgathattuk meg tőle Biberika János gitár kíséretével. Rita igazán nyitott személyiség, hiszen a művészetek mellett kipróbálta magát a sportban így az úszás, és a futás terén is.



Évek óta érdeklődik a spiritualitás iránt, számos könyvet olvasott a témáról. Elmondása alapján egy kicsit ismerkedhettünk az indiai kultúrával is, amit személyesen megtapasztalt utazásai során.

2017. május 22., hétfő

Vasvári kórustalálkozó


A Gaudium kórus hónapokkal ezelőtt meghívást kapott Vasvár Városának Vegyeskarától az idei kórustalálkozójára. A meghívást Kovácsné Kiss Valinak köszönhettük, aki a vasvári kórus tagja volt mielőtt Tárnokra költözött, és kórusunkhoz csatlakozott. Úgy döntöttünk szeretnénk megismerni a várost, ahova ellátogatunk, így nem csak a kórustalálkozó idejére maradnánk. Vali tökéletesen megszervezte számunkra az utazást, szállással és városnézéssel egybekötve, amiért mindannyian hálásak vagyunk. Egy rendkívül emlékezetes hétvégét töltöttünk együtt Vasváron. Megtekintettük a hely nevezetességeit, és ismerkedtünk a város gazdag történelmével.


A kórustalálkozót 2017. május 20.-án rendezték meg ünnepélyes keretek között a vasvári Kardos László Általános Iskolában. Négy kórus tartott ízelítőt a repertoárjából, nagyon különleges volt, mert mind a négy kórus más-más műfajt, és előadásmódot képviselt. Igazán színes volt így a műsor. Kórusunk több új művet is előadott, melyet még nem hallhatott tőlünk a tárnoki közönség, bízunk benne, hogy hamarosan előadhatjuk "otthon" is. 
A rendezvény végén a kórusokat vendégül látták a házigazdák, evés-ivás után közös éneklés következett remek hangulatban, melynek nehezen tudtunk véget vetni. 
Vasárnap délelőtt a templomban a mise alatt énekeltünk a gyönyörű Római katólikus (volt Domonkos rendi) középkori eredetű, barokk templomban.
Kórusunk már a következő fellépésre készül, a júliusban megrendezésre kerülő Bor, mámor, Bénye kulturális - gasztronómiai fesztiválra.

2017. április 5., szerda

Fájó elengedés

Elengedlek Édesanyám,
Legyél napfény az égen,
Ragyogj le rám mosolyoddal
Úgy ahogyan régen!

Aranylóan melengessél
Ahogy szerettél engem,
Könnyeimet felszárítva
Nyugtasd meg a lelkem!

Eloldozom kötelékünk
Hogy végre megpihenhess,
Annyit tettél fáradoztál
Hogy szépen felnevelhess.

Köszönöm, hogy értem
Mindent megtettél erő felett,
Szerettél engem, ahogyan
Többé már senki sem szerethet.

Elengedlek Édesanyám
Könnyezve búcsúzik gyermeked,
Szeretettel őrzöm majd
Csodás emlékedet!

2017. március 26., vasárnap

Biberika János az Irodalmi teadélutánon




Könyvtárunk vezetőjétől megszokhattuk, hogy mindig egy különleges művészt mutat be az irodalom kedvelő társaságnak. Ez most sem volt másként, ugyanis a márciusi Irodalmi teadélután vendége Biberika János volt, aki egy nagyon színes egyéniség és rengeteg kellemes pillanatot okozott a jelenlévőknek. 
János általános iskolás korában kezdett verseket írni, a nagyközönség azonban a tavalyi Tárnoki ihletés pályázat kapcsán ismerhette meg néhány alkotását. Ez alkalommal volt szerencsénk hallani tőle több saját művet, a gyermekverstől a lírai költészetig. Az irodalom mellett János gitáron játszik, néhány versét meg is zenésítette. A rendezvényen Weöres Sándor megzenésített verseiből hallhattunk tőle néhányat. Gyermekként tehetségesen rajzolt, ezért sokan azt gondolták, hogy ezen a vonalon képzi majd magát, azonban más irányt vett az élete. A rajzolás napjainkban újra élete része lett egy jobb agyféltekés tanfolyamnak köszönhetően. Gyakran készít portrét fényképek alapján. 
Gabi kérdéseinek köszönhetően megtudhattuk, hogy János nem csupán a művészetnek hódol szenvedéllyel. Szeret motorozni is, ami a szabadság érzését nyújtja számára. Természetesen erről is írt már verset, így egy kicsit mi is ízelítőt kaphattunk ebből az érzésből.
Az idő gyorsan és remek hangulatban telt. Végezetül a teadélután háziasszonyát Halmainé Tóth Gabriellát köszöntöttük gratulálva a Tárnokért díj elnyeréséért, amelyhez ezúton is gratulálunk. Erre a köszöntésre Magyar András költőnk egy verset is írt Gabinak, amit is felolvasott a díjazottnak.   

2017. február 26., vasárnap

Februári Irodalmi teadélután

Andrási Zoltán
Február utolsó péntekén délután öt órától ismét Halmainé Tóth Gabriella vendégei lehettünk az Irodalmi teadélutánon. Ez alkalommal Andrási Zoltán művész úr kalandos életútját követhettük nyomon számos izgalmas történeten keresztül, melyet megosztott velünk Gabika kérdéseire válaszolva. Zenei pályája ugyan nem zongoristaként kezdődött, hiszen tanulmányai alatt a klarinét volt a fő tárgya, ami mellett természetesen kötelezően tanulta a klasszikus zongora szakot is. A munkája során sors úgy hozta, hogy le kellett ülnie a zongorához, ami rengeteg új lehetőséget hozott számára. Bárzongoristaként számos híres személlyel találkozhatott. Zenetanári végzettsége ellenére nem oktatott, inkább zenészként járta a világot, ezalatt több nyelven is megtanult beszélni, és más-más kultúrával ismerkedhetett meg.

Az irodalom igen közel áll a szívéhez. Elmesélte, hogy utazásai során falta a könyveket. Mindig szerette a prózát és a verseket egyaránt. Velünk az egyik kedvenc versét is megosztotta, melyet emlékezetből szavalt, Ady Endre Finita című alkotását. Miután a versek szóba kerültek megtudtuk, hogy Magyar András egy kis meglepetéssel készült. Egy verssel, mely András szórakoztató, és egyben humoros oldalát mutatta be irodalomkedvelő társaságunknak.
A rendezvény jó hangulatban telt, közel nyolc óra volt már, de úgy tűnt egész este szívesen hallgattuk volna Andrási Zoltánt, akinek mindenhez volt egy nem mindennapi története. Mielőtt elbúcsúztunk a művész úr a zongorához ült, és játékával megkoronázva zárta le ezt a csodálatos találkozót.


2017. január 24., kedd

Magyar Kultúra Napja


2017. január 23.-án a Magyar Kultúra Napja alkalmából, a Tárnoki Művelődési házban tartott rendezvényen a Nagymamámról szóló versem olvastam fel, az Emlékek sodrásában címmel. Tőle tanultam az első verset, és imát. 
Az idei műsor színes és meglepetéssel teli volt számomra. Zenében és táncban sem volt hiány. Egyre több helyi alkotót ismerhetünk meg, így ebben az évben is élményekben lehet részünk irodalmi rendezvényeink alkalmával.