2017. május 29., hétfő

Az évad utolsó Irodalmi teadélutánja



A jó időnek köszönhetően az idei évad utolsó Irodalmi teadélutánját a Művelődési ház kerthelységében tarthattuk meg, ahol Batári Rita bemutatkozásában volt részünk. Ritát a helyi irodalom kedvelő közönség az előző évben meghirdetett Tárnoki ihletés irodalmi pályázata kapcsán ismerhette meg, amin saját verssel indult. Azóta több alkalommal vett részt a helyi irodalmi rendezvényeken.

Batári Rita versekkel való szoros kapcsolata gyermekkorában kezdődött. Nem csupán az írás, de a szavalás is közel állt szívéhez, ebből ízelítőt is adott számunkra saját és kedvenc költőjétől felolvasott művel is. A tánc és a zene az élete részévé vált, jelenleg gyermekei körében tölti a legtöbb időt, emiatt szívesen ad elő gyermekeknek is. Hangi adottságaiban a Tavaszi szél című népdalt hallgathattuk meg tőle Biberika János gitár kíséretével. Rita igazán nyitott személyiség, hiszen a művészetek mellett kipróbálta magát a sportban így az úszás, és a futás terén is.



Évek óta érdeklődik a spiritualitás iránt, számos könyvet olvasott a témáról. Elmondása alapján egy kicsit ismerkedhettünk az indiai kultúrával is, amit személyesen megtapasztalt utazásai során.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése