2016. november 10., csütörtök

Kiállítás megnyitó a Művelődési Házban

2016. november 7.-én a Tárnoki Művelődési Házban Póthné Viczing Gabi és Boros Tamás kiállításának megnyitóján tettem eleget a felkérésnek, hogy szerepeljek a műsor részeként. A végzet asszonya című verset olvastam fel Meztelen szavak című könyvemből. A kiállítás megtekinthető a Művelődési Házban, szeretettel ajánlom mindenkinek a figyelmébe a gyönyörű alkotásokat. 


2016. november 6., vasárnap

Körforgás antológia könyvbemutató


Makay Andrea és Holl Nándor
Bakos József főszerkesztő
Ebben az évben kevesebb lehetőséget használtam ki a megjelenést illetően, azonban a Holnap Magazin pályázatát nem szerettem volna kihagyni. Sikeres pályázatom eredményeképpen két verssel kerültem be a Körforgás című antológiába, melynek 2016. november 5.-én 16 órától kezdődő könyvbemutatóján megható élményben volt részem. Makay Andrea előadásában hallhattam egyik megjelent versem, melynek különlegessége, hogy a természetről szól, megnyugvást sugall, s melyben kijelentem boldog vagyok. Miért fontos ez? Talán, mert ráébredtem, hogy fokozatosan a helyére kerül minden az életemben. A felismerés könnyeket csalt a szemembe. Ezek olyan pillanatok, amiket meg kell élni, elraktározni, és elővenni a komor, szürke hétköznapokon... Makay Andrea  mellett, Holl Nándor előadásában is hallhattunk a kötetben megjelent versek és novellák közül. A rendezvény most is színvonalas volt, ahogy megszokhattuk a Holnap Magazintól. Zárásképpen a főszerkesztő Bakos József beszédét hallhattuk, aki meginvitált bennünket egy kis beszélgetésre és süteményfogyasztásra.