2015. december 17., csütörtök

A legszebb karácsony könyvbemutató

A szerzők


Az Ars Poetica Versklub 2015 szeptemberében karácsonyi verspályázatot hirdetett, ami lehetőséget kínált a versíróknak a versklub második antológiájába való bekerülésre.
A kötet elkészült advent első hetében, és egy nappal mielőtt meggyújtottunk volna a második gyertyát az Ars Poetica Versklub Antologia II. - A legszebb karácsony című könyv bemutatója is megrendezésre került. Mivel a versklub vezetője, a könyv szerkesztője és a rendezvény főszervezője is én vagyok, szerettem volna a versekkel kapcsolatos szenvedélyem keresztezni a kórusénekes oldalammal. Felkértem a Gaudium kórust Tárnokról (aminek 2010 óta tagja vagyok), hogy emeljék a műsorunk fényét, és ők örömmel vállalták a felkérést. 2015. december 5.-én a Budavári Művelődési ház Andrássy terme megtelt vendégekkel, és művészlelkekkel. Kezdésként Cserháti Tímea kislánya Betti karácsonyi dalokat furulyázott, akár egy kis angyal vezette fel műsorunkat. Tímea a kötet egyik illusztrátora. Öt képe (a borító kép is az ő alkotása), Héthy Attilának pedig kilenc rajza díszíti a könyvet. Attila képein kívül még két tárnoki alkotó műve található benne. Magyar András Költő ünnepi versei, valamint három karácsonyi versem olvasható.
A műsort zeneileg a kórust kísérő Héthy Dominik zongora játéka, Rejtő Gábor gitárral és Flautner Istvàn zongorával előadott dala tette változatossá. Az antológia harminc versírója közül, húszan személyesen eljöttek a bemutatón felolvasni karácsonyi versüket, Tárnokról Magyar András költőnk is, akit feleségén kívül a Tárnoki Könyvtár vezetője Halmainé Tóth Gabriella is elkísért a programra.

A könyvbemutató a résztvevők számára sok megható pillanatot tartogatott, és megalapozta az ünnepi hangulatot. A másfél órás műsorban a Gaudium kórus két részben énekelt, köszönet ezúton is a csodás szereplésért! 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése