2016. február 29., hétfő

Lezajlott az Irodalmi teadélután februárban



a tárnoki poéták
Egyre több érdeklődőt vonz az Irodalmi teadélután a Tárnoki Művelődési ház és Könyvtár rendezvénye. Természetesen nem maradhattam le róla én sem, hiszen ismét megismerhettünk egy helyi alkotót Táncosné Németh Györgyit, aki húsz éve és Tárnokon. Györgyi néhány éve ragadott tollat, hogy érzelmeit papírra vesse, azonban egyáltalán nem tűnik kezdőnek a versírás terén. A Tárnokhír januári számában publikált versével először.
Mivel új hallgatóságot is vonzott a program, a rendezvény kezdetén Halmainé Tóth Gabriella köszöntött bennünket, és néhány szóban bemutatott mindenkit egymásnak. Minden alkalommal megtudunk egymásról egy kicsit többet, ki hogyan alkot, vagy kinek mit jelentenek a versek. Györgyi bemutatkozása után elkezdődött a felolvasás. A versek mély érzéseiről árulkodtak, és ezt a versek előadása is tisztán tükrözte. Megtudhattuk mennyire sokat jelent az alkotó számára a család, és milyen nagy szerepet tölt be az életébe a vallás. 




A megjelentek közül verssel szórakoztatott bennünket Pluhár Rudolf avagy Rudi bácsi is, aki számtalan mennyiségű verset fúj kívülről. Magyar András két verssel csatlakozott a felolvasáshoz és én is felolvastam a második verses kötetem címéhez kapcsolódó Meztelen szavak című versem. A főszerep azonban Györgyié volt, aki elkápráztatott bennünket a teadélután végéhez közeledve két gyönyörű saját dallal is. Szívéhez közel áll az éneklés, ezért a tárnoki Sárga Rózsa népdalkörben is énekel. Ez volt az első komolyabb bemutatkozása. Reméljük, hogy még sok verssel örvendezteti meg az irodalom kedvelőket.



A két órás program hamar elrepült, a közös teázás és süteményezés közepette mindannyian feltöltődtünk, és közös terveket szőttünk, hogy megismerhessünk új tárnoki poétákat.

Köszönet érte Halmainé Tóth Gabriellának! 






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése