2016. december 30., péntek

Élménybeszámoló a 16. Adventi Koncertről


Évek óta szerepelek a Gaudium kórus tagjaként a Rózsafüzér Királynéja templomban minden évben megrendezésre kerülő Adventi Koncerten. Ebben az évben számomra nem csupán azért volt különleges ez a rendezvény, mert karácsonyi varázsa ünnepi hangulatba hoz, hanem azért is, mert idén felkérést kaptam, hogy előadjam saját versem is, amit erre a különleges alkalomra írtam A karácsonyi kincs címmel.
            A műsor főszervezőjeként a Tárnoki Lokálpatrióták Kulturális Közhasznú Egyesület vezetője Dobos Erika és Boros Zoltán a Turay Ida színház tagja konferálta fel a szereplőket, akitől két novellát Fekete István Roráte, és a későbbiekben az est folyamán Ady Endre A vidámság küldöttje című alkotását hallhatta a közönség. Ezt követően Szinyéri Judit vezetésével a tárnoki gyermekkórus angyali énekével melengette szívünket. Hegedűs Krisztina szólóénekes Andrási Zoltán zongorakíséretével adta elő az Charles Gounot Ave Maria című művét, illetve még két darabot Nagy Márta zongoraművész kíséretével, aki a kórusok zongorakíséretében is közreműködött. Végül a Gaudium kórus következett Szinyéri Judit karvezetésével. Az elmúlt hónapban kórusunk új tagokkal bővült, akik először léptek fel velünk.

            A rendezvény lassan a végéhez közeledett, azonban volt még egy apró meglepetés a tárnoki versírók számára, hiszen Halmainé Tóth Gabriella könyvtárunk vezetője átadta az alkotóknak a Tárnoki ihletés vers és novellaíró pályázat műveiből készült antológiát.

            Közös énekléssel fejeződött be a műsor, azonban a kellemes este nem ért véget. A Művelődési Házban agapé várt bennünket, a közös étkezés alatt lélekmelegítő volt a beszélgetés, a tea és a forralt bor, amit fogyasztottunk. Így nem csak a hasunk telt meg, hanem a szívünk is az ünnep családias hangulatával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése