2015. október 31., szombat

Felolvasóest a Budavári Művelődési házban

Az Infoszponzor Kft. antológiájának szerveztünk felolvasóestet 2015 október 30.-án, a kötetben két alkotásom is olvasható. A kötet szerzői közül többen is jelezték részvételi szándékukat, azonban az őszi meghűlések következtében sokan lemondták. Kis létszámmal tartottuk meg rendezvényünket, melynek legnagyobb előnyét élvezhettük: több idő jutott mindenkire. Hosszabb bemutatkozásra volt lehetőségünk, és több művet is hallhattunk egymástól. Az antológia szerzői közül nagyobb távolságból is ellátogattak rendezvényünkre. Kolumbán Jenő Misklolcról, Mráz Erzsébet Irma Hajdúnánásról érkezett.
Gyurcsák Gyöngyi emlékezetből is idézett egy több oldalas saját alkotásából. Klubtagunk Doktor Virág nem szerepelt az antológiában, azonban saját kötetéből osztotta meg velünk versben szőtt gondolatait. A zongorán pedig nem csak Dominik kápráztatott el bennünket, hanem Balázs Adrienne is aki Jenővel 
érkezett Miskolcról.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése