Pécs Cantat 2015.

Reményekkel teli vágtam neki a hosszú útnak. A vonaton ( ahogy előre gyanítottam is) nem tudtam koncentrálni az olvasásra. A vártakat azonban felülmúlta a két nap hangulata. 

Az állomáson már Zsófi és Laci vártak a kórusból. Az első utunk a Zsolnay Kulturális Negyedbe a Liszt Ferenc hangverseny terembe vezetett, hogy egy szerb kórus előadását meghallgassuk együtt. Útközben gyorsan elmesélték, hogy mi minden történt amióta ott voltak. 

Nagyon jól esett társaim fogadtatása, nem is gondoltam, hogy ekkora örömmel fogadják érkezésem. A koncert után a szállásra mentünk, ott rövid próba következett amit követően el is indultunk az esti közös éneklés helyszínére a Dóm térre. A kápolnát körbe kerítve kellett volna a kórusoknak fokozatosan belépve énekelni a Hej Jancsika című népdalt. Sajnos nem sikerült technikailag megoldani ezt a feladatot, így a kápolna mögé ahol mi álltunk nem jutott el a dal. A látvány azonban lenyűgözött, mivel más-más népviseletben megjelent kórusok sorakoztak a téren. 

A következő program a fellépésünk volt a Nick udvarban, ami műfaját tekintve folklór volt. A hangzás igazán különleges volt, az akusztika számunkra szokatlan lehetett, nekem mindenképpen, mert olyan érzetet keltett, mintha egyedül énekelnék. Azonban a közönség számára nagyon is élvezetes volt. 

A fellépés után szétváltunk, mindenki csemegézhetett kedvére a koncertek között, néhányan a Dzsámi előtti téren énekelgettünk együtt, könnyed zulu dalokat. Késő este volt már, mire véget értek a koncertek, néhányan a visszatértek a szállásra. Mi még maradtunk, vártuk a 11-órai közös éneklést, ami csúszott. Behúzódtunk a gimnázium kapujába, és dalra fakadtunk. Énekünk közönséget csalogatott, és mire véget ért a dal kisebb hallgatóságunk lett, akik tapssal jutalmaztak minket. 

Hétfőn délelőtt a Tudásközpontban jártunk Latin szenvedély műhelyen amit Virginia Bono tartott a résztvevő kórusoknak. Az élmény leírhatatlan, Virginia számunkra szokatlan intenzitással, és stílussal oktatta a darabokat, ami mindannyiunkban nyomot hagyott. Szerencsés vagyok, hogy abban a pár órában részese lehettem a műhelymunkának.

Délután igyekeznünk kellett a Dzsámiban való fellépésünkre, ahol nem volt sok időnk próbálni a hangzást. Előttünk egy kínai kórus a Peiyang Chorus of Tianjing University koncertje volt, akik stílusban és méreteikben is különböztek tőlünk. Csodálatos volt az előadásuk, könnyeket csalt a szemembe. Kicsit tovább tartott a műsoruk, mint a tervezett fél óra, de az élmény kárpótolt bennünket. 

/ A fotó az EUROPA CANTAT oldaláról származik! /

A mi előadásunk is nagyon jól sikerült. A kínai kórus végig hallgatta, és miután levonultunk hatalmas tapssal fogadott minket a Dzsámi hátsó részében ahol mi is végighallgattuk az ő előadásukat. Közös fénykép készítése után énekeltünk egyet közösen. Mivel ők felkészültek a Hej Jancsika közös éneklésére, így magyarul énekeltek velünk. Ez nagyon kedves, és szép perceket okozott. A zongorista fiúval sikerült néhány szót beszélnem angolul a koncert után. Az egyik darabot ő írta, és nagyon büszkén mutatta meg a mű kottáját is számomra.

A közös élmények Pécsen számomra ezzel véget is értek. Búcsúzóul azt kértem a kórustól, hogy Az úton - Ősi ír áldással köszönjünk el egymástól. A dal közben mind engem néztek, és néhányan meg is hatódtak. Azt hiszem ez a dal számunkra soha nem lesz elcsépelt... bármennyit is énekeljük!