2015. július 2., csütörtök

Én kis kertem

Még nem is számoltam be a kiskertemről! :) Pedig érdemes ..
A gyerekekkel elkezdett "projekt" végül csakis az enyém lett, magamra maradtam a gondozásban. Természetesen a paradicsomok megevésénél újra találok társakat (ugye Korinám?)

Ez az én első fogalmazzuk úgy kísérleti kertészkedésem, mivel rólam köztudott, hogy sajnos a virágokat többnyire elfelejtem locsolni, így ez egy új kihívás volt számomra. Nos a képen jól látható, hogy a növények még életben vannak, fejlődnek, sőt a paradicsom már termést is hozott, tehát van esély arra, hogy ebből még enni is fogunk! :) Cékla, karfiol, paprika, cukkini (Andikámék palántája!), saláta köszönik szépen jól vannak! Az eper és a dinnye pedig virágzik. Szóval mindenből lesz egy kicsit reményeim szerint.





Zelk Zoltán - Az én kertem

Van nekem egy diófám,
de az olyan fajta;
dió terem rajta,
mellette az almafám,
azon pedig alma.
Mellettük egy szilvafám,
nézem, nézem, mintha
annak ágán se egyéb
teremne, csak szilva.

Tudom, el se hiszitek,
hiába is mondom,
van ribizlibokrom is,
és azon a bokron,
azon is csak ribizli,
azon se nőtt még soha
se szőlő, se mandula -
ilyen az én kertem,
azért tán, mert ingyen kaptam,
nem a boltban vettem!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése